A gésák nevelése                                   

Forrás: terebess.hu

A maiko belépése a gésa-társadalomba

A gésák különböző társadalmi osztályokból kerültek ki. Voltak olyan lányok akik vidékről kerülnek a gésa-negyedekbe, ők általában műveletlenek. Voltak, akiket a gésaházak a 9-10 éves korukban adoptáltak – a szegényebb családok gyermekeik után tetemes összeget kaptak, melyet, ha a gésa felszabadult, vissza kellett fizetni – és gésákká válhatnak a teaházak tulajdonosainak leányai. Mivel sok rétegből kerülnek ki a jelöltek, előképzettségük és műveltségük változó.

A maiko tanulókat egy-egy okiján vagy vacsorán keresztül veszik fel. Ennek módja általában a személyes ajánlás: csak úgy léphetett kapcsolatba az okijával, ha bemutatták. Ha a folyamodó nem ismer olyan személyt, aki ezt megtehetné, megkeresheti az okija szövetséget, amely lehetőséget teremt neki a bemutatkozásra. Ha a bemutatás megtörtént, a folyamodó a szüleivel együtt látogatást tesz az okijában. Ha megállapodnak, a jelölt, mint sikomi-szan költözik az okijába, ahol először szolgálóként dolgozik, és közben figyeli a maikokat és geikokat.

Ma a legtöbb jelölt 15 éves korában kezdi a tanulást, de van, aki csak 18 évesen, a középiskola elvégzése után választja ezt a hivatást.

A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani, és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.

A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia, amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat, ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali 3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.

A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.

Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.

Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik a jelölt. A maiko és oneszanjamaiko ünnepélyes mozdulatokkal csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval. A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét. Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.

Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék. A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.

A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu nevű hajviselet. szakéval kínálja egymást, mindketten 3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a

A tanterem

Az iskolában a tanterem ajtaja a folyosó középső részéről nyílik. A tágas tantermekben nincsenek székek és padsorok, a padlót tatami borítja. A tantermek száma iskolánként mindössze három-négy. A teremben az egyik fal mentén egy nagy tábla húzódik, rajta egy sor akasztóval, amin apró táblácskák lógnak, rajtuk vastagított vonalakkal írt nevek. A falitábla a jelenléti ív szerepét töltötte be.

A hagyományos japán meggyőződés szerint a művészetek tanulását legjobb akkor kezdeni, mikor a növendék hat éves, hat hónapos és hat napos. A művészetet nem elméleti, hanem gyakorlati úton sajátítják el, ezért ajánlatosabb minél hamarabb kezdeni, hogy beépüljön a testbe.

Zene- és énekórák

Minden gésának meg kell tanulni a samiszenen – szó szerinti jelentése: az ízlés 3 húrja – játszani, mely egy gitárszerű hangszer, keskeny fanyaka van, 3 dugóval hangolható. Teste egy kis fadoboz, melynek tetejére dobszerű macskabőr van ráfeszítve. Kis dobozban vagy tokban szállítják. Sokszor elég sokáig játszanak rajta, és rendszeresen hangolni kell. Elsajátítása fölöttébb nehéz, sajátos tehetséget, adottságot és nagy szorgalmat kíván. Samiszen játékban különböző stílusokat sajátítanak el a tanulók: nagauta, kijomoto, takivazu és utazava stílust. Ősi módszer segítségével sajátítják el a samiszenszambaszó, eredetileg a sintó fogadalmi tánchoz kötődött. Kedvelt kezdőszám ez a tradicionális zenei koncerteken. A hangszeren játszó gésa csak ujjai hegyével érinti a húrokat és a hüvelykujjával tájékozódik a hangszer nyakán. A csúszások megkönnyítése végett selyemből készült alsó köntöse ujját félig ráhúzza a kézfejére.

A gésáknak más hangszereken is meg kell tanulni játszani. Egyik legelső tanulnivalójuk dobolni a cucumi nevű kicsi dobon. A színpadi fellépéseken kísérik a táncosokat hat dobos és egy fuvolás zenekarként. Minden hangszerhez érteni kell egy kicsit. Térdelő helyzetben játszanak rajta, akárcsak a többi hangszeren, a vállon tartják és kézzel dobolnak rajta. Az okava nevű nagydobot a combra kell helyezni, a taikot állványra teszik és dobverőt használnak hozzá. Mind a három dobon meg kellett tanulni játszani, meg kellett tanulni a különféle ütésmódokat. Az egyik az ucsikomi, amikor a kart a test elé viszik és visszakézből ütnek a dobra, a másik jellegzetes ütésmód a szarashi amikor az egyik karral ütnek a dobra, a másik kart pedig ezzel egyidejűleg felemelik. Miután a közönség látja a zenekar minden tagját, minden mozdulatnak kifinomultnak, kecsesnek szépnek kellett lennie. A tanítás módszere minden hangszeren egyforma volt, az oktató előjátszott valamit – eleinte egyszerű dallamokat vagy csak egy-egy hangot – és azt a tanulók utánozták.

A dob, a fuvola és a samiszen órák után énekóra következik. Énekelni azoknak a lányoknak is kötelező megtanulni, akik nem képesek jól intonálni és sosem szólóztak. Az órákon 5 daltípussal foglalkoznak részletesen. Megtanulnak népszerű balladákat, hosszú történeteket, elmesélő dalokat a kabuki-darabokból és rövid zenés verseket előadni. Meg kell tanulniuk balladákat, verseket írni Haiki-formában. Ezeket már egészen kis korban elkezdik tanulni. játékot, azaz hallás után tanulnak meg játszani a hangszeren. A samiszenzene legősibb formája a

A tánc

A zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok és a geikok

A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd Nisikava mester táncait. nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.

Egyéb művészetek: teaszertartás – kalligráfia – ikebana

A zenei művészeteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tea-szertartás – szad oktatására, mely a gésák képzésének nagyon fontos része. Célja nem feltétlenül a teaivás élvezete, inkább a jó modor és az etikett bemutatása, miáltal gazdagodik az illető személyisége és kultúráltsága. Minden mozdulata szertartásos: az üdvözlés, a tea elkészítése, a csésze átnyújtása, az ikebana értékelése, de még a füstölők illatának élvezete is. A sokféle teaszertartási stílus közül az Omote-szenke nevűt csak a hanamacsikban ismerik jól, az Ura-szenke nevűt viszont mindenki. A teaivás szertartása leginkább térdeplő helyzetben végrehajtott tánchoz vagy meditációhoz hasonlítható, melyhez kifinomult, kecses mozdulatok tartoznak. A tea-szertartás elvégzése egy vagy két gésa dolga, akik a vendégek előtt készítik el hagyományos módon a teát. A tea-készítéshez szép csészéket, bambuszból készült kis seprűket használnak. A tea porrá tört levelekből készül, amit forró vízzel együtt egy habos zöld masszához a maccsához öntenek.

A gésák képzéséhez tartozik, hogy jártasságot szerezzenek még a Sodó – kalligráfia – illetve a Kado – ikebana, a virágrendezés – művészetében. Az íróecsettel, fekete tussal papírra vetett írásjelek egy önálló művészet jellemzői. A tokonomák jellegzetes díszei: évszakokat, buddhista gondolatokat, kínai költeményeket vagy japán mondásokat jelenítenek meg. A Mijako táncünnepeken állították ki a maikok és geikok kalligrafáit.