Ahogy mai világunk egyre gyorsul és egyre kaotikusabbá válik, a nyugalmat sugárzó japán-stílus úgy értékelődik fel, és válik egyre többek által választott enteriőrré.
A témát igazán ismerők jól tudják, hogy a kulturális különbségek és a tárgykultúra különbözőségén túl a legnagyobb eltérés az épületek szerkezetében rejlik. Az európai épületek teherhordói a külső falak, míg japánban ugyanezt a funkciót a belső oszlopok látják el. Ennek révén aztán a falak sokkal vékonyabbak, könnyebbek és légiesebbek lehettek a szigetországban.

Három korszakalkotó japán belsőépítészeti stílust különböztetünk meg: shinden-zukuri, shoin-zukuri, és sukiya-zukiri. Az elsőből szinte semmi nem maradt örökségül a ma is alkalmazott lakberendezésben. A második öröksége a lakások szögletes oszlopai és faszerkezete, a shoji-tolóaltók és fusuma-panelek illetve a tatami. A harmadik stílust a tea-ceremóniák népszerűsége - és az egyre burjánzó teakunyhók létrejötte - terjesztette el világszerte. Ez a ma ismert "japános" éttermek és szobabelsők sztereotip alapváltozata. A hétköznapi emberek lakását évszázadokon keresztül a döngölt padló, és az arra fektetett szőnyeg jellemezte. Ebből a szőnyegből fejlődött ki a ma ismert "tatami", ami szép lassan az egész - immáron fadeszkás - padlót befedte. A modern tatami már persze jóval több műszálat tartalmaz (és könnyebben tisztítható), mint elődje, ám továbbra is a mezítlábas járású (se cipő, se papucs) háziak büszkesége.
A váz-szerkezetes házak előnye, hogy nincsenek teherhordó falak. Ez lehetővé teszi nagyobb alapterületű helységek létrejöttét, amit azonban kisebb terekre kell osztani. Ennek legjobb formája a "shoji" és "fusuma" panelek használata, melyek nemcsak funkciójukat töltik be, de egyben díszítésül is szolgálnak (hiszen némelyiken gyönyörű, kézzel festett természetet ábrázoló képek láthatók).

Az egyik legmeghatározóbb design elem a japánra jellemző tea-ceremóniáknak köszönheti meglétét. A tea-ceremónia a lakások legfontosabb helységében történik. A tea-szobára jellemző, hogy kavicsokkal körülvett tavat, vagy medencét is tartalmaz - ami a víz jelenlétének fontosságát és ezzel együtt a természet nyugtató hatását hangsúlyozza.

A japán lakásbelső hagyományosan nagyon lehalkított, semleges színeket használ. Jellemzője a természetes anyagok és színek, illetve a geometrikus rendben elhelyezett berendezési tárgyak megléte - mindez az egyszerűség és funkcionalizmus filozófiáját követve. Mindez persze csak úgy szép, ha rendet tartanak benne... A falakat díszítő képek eredeti alkotások (Európától eltérően nem jellemző a reprók használata), többnyire természeti ábrák grafikus megjelenítése: egyszerű, letisztult és nyugalmat árasztó. Gyakori a fekete szín használata (s ez jelentősen eltér a mi európai kultúránktól, ahol a fekete gyakran "persona non grata" mint a gyász színe). A fekete gyakran adja a ajtókeretek, shoji-panelek és lámpatartók alapját - mindez rizspapírral kombinálva.

A legjellemzőbb fafajták, amit a japán-stílusban berendezet lakásokban használni illik: a cédrus, juhar, bambusz, illetve a kő, fonott gyékény, valamint a rizspapír. További jellemző textúrák a selyem, a tatami matracok, és az aprólékos kézimunkával hímzett kimonók.

A bútorzat jellemzően minimalista, azaz a funkciót helyezi előtérbe a mintákkal és design-nal szemben. Jellemző az Európában mindennapos székek és fotelek, kanapék hiánya, helyettük futont használ ülőalkalmatosságnak. Szintén nem jellemző az általunk ismert ruhásszekrények és fiókos komódok látványa egy autentikus japán enteriőrben. Az asztalok is jóval alacsonyabbak, mint amihez az európai szem hozzászokott.

A japán kultúra jellemzően az ellentétek egyensúlyán alapul (yin-yang) és ez alól a lakberendezés sem kivétel. A lakások belső kidolgozása és berendezése is kontrasztos - ám egyensúlyt alkot: pl. fényesre polírozott padón durva szövésű, erősen texturált szőnyeg, egy magas fényű, lakkozott doboz a rusztikus fa-asztalon, vagy éppen hófehér kavicsok egy fekete tálban. Míg a mi euró-amerikai kultúránkban a figyelmet a falakra irányítjuk, az ablakok falak dekorálásával és a fő fókuszpont a kandalló - illetve az annak párkányát díszítő tárgyak - lakásunkban, e közben Japánban a tér közepére irányul a figyelem (belső kert, tea-asztal a szoba közepén, egy oltár vagy egy precízen kidolgozott "csendélet", stb.). A lényeg a távol-keleti kultúra "organikus" jellegének hangsúlyozása (kövek, faágak, kaligrafikus formák, páratlan számú tárgyakból alkotott kompozíciók). A mi kultúránkban a dekoráció statikus (hiszen egy falra akasztott kép mindaddig ugyanazon a helyen lóg, míg el nem költözünk), ám Japánban a díszítések gyakran változnak, vagy "vándorolnak" a lakásban (ami ma az egyik sarokban van, az holnap a másik szobában tűnik fel). A japánok mindent elzárnak, nincs vizuális rendetlenség, könyvek, ruhák nincsenek elöl. Jellemző a "less is more", azaz a "kevesebb, több" hozzáállás, ami a dekorációt illeti - a lényeg a harmónia, a "mindennek megvan a helye, és a minden a helyén van" elv maradéktalan betartása.

A fent leírtak alapjaiban határozták meg a japán-stílusú enteriőrök létrejöttét. A legtöbben azonban csak TV-filmekből, képekről, vagy könyvekből ismerhetik a japán szigetország enteriőrjeit. Hogyan tudjuk azonban mindezt idehaza is megvalósítani? Japán valósághű újraálmodása, illetve a távol-keleti hangulat visszaadása a lakberendező feladata.

A fekete-fehér, shoji-mintás tolóajtók minden lakásba azonnal becsempészik a japános hangulatot. Nem kell azonban csak szobaajtóban gondolkodnunk, a shoji-screen lehet gardrób szekrény ajtaja, térelválasztó paraván, de elegendő lehet, ha akár csak egy állólámpa ernyőjének mintájaként visszaköszön.
A bambusz padló, tatami szőnyegekkel fedve valósághű lakberendezési elem. Tegyünk rá egy alacsony tea-asztalkát és porcelán teáskannát, néhány bambusz tányéralátétet, és máris egy japán teaházba képzelhetjük magunkat.
A rizspapír használata szinte kötelezőnek számít. És ne csak plafonról lelógó, retrósan kommersz gömb-lámpákra gondoljunk, hiszen más világítótestek is készülnek ennek a anyagnak a felhasználásával.
A színek átértékelése alapvető fontosságú, el kell ugyanis felejtenünk az európai szemnek ismerős, megszokott színeket, ám Japánban sem csak a fekete és a fehér létezik! Ügyeljünk azonban arra, hogy nyugodt és harmonikus színpalettával dolgozzunk. Egy-egy selyem kimonó, kézzel festett legyező, vagy más színes tárgy kiegészítőként való felhasználása nem jelent szentségtörést.
A geometrikus formák, szögletes és párhuzamos vonalak jellemzőek japánra, használjuk tehát mi is őket. Kevés bútor legyen a térben, ám azok legyenek magas fényű, lakkozott felszínű darabok. Kerüljük a fémeket, de használjunk sok organikus anyagot. Egy vörös szekrény, egy bambusz-rúd, japán kalligráfia, festmény a Fujiama hegyről vagy cseresznyefa virágzásról kiválóan szolgálja célunkat.

Ne feledjük a "zen nyugalom" rekreálása alapvető, ha valóban japán-stílusú enteriőrre vágyunk. Egy kis ikebana, bonsai, néhány fehér kavics egy fekete tálban, vagy fehér homok csíkosra gereblyézve nagyon hatásos elem. Tartsuk szem előtt a yin és yang kettősségét, a buddhizmus sugallta ellentétek egyensúlyát. És még egy nagyon fontos dolog: nem lehet nyugalmat elérni olyan enteriőrben, ahol rendetlenség van. A japán-stílusú terek jellemzője a rendezettség, a vizuális tisztaság, ahol minden a helyén van. Ne feledjük a "kevesebb, több" alapelvet. Legyen szobánk egyszerű, alázatos, a funkcióknak alárendelt. Legyen meg a centrális fókuszpont a szoba közepére irányítva a tekintetet, és engedje meg, hogy az körüljárható legyen.

Összefoglalva elmondható, hogy bár a japán-stílusú lakások mindegyike szigorúan funkcionalista és minimalista szellemben készül, azért jelentős különbség van a távol-keleti és európai minimál design között. Ennek ízléses újraalkotása, egy hangulatos enteriőr kialakítása értő lakberendezőt kíván.
Ám, ha ügyesen végeztük munkánkat, a lakás autentikussága meg sem kérdőjelezhető. Ebben segíthet egy jól képzett lakberendező!