A szaké a Japánoknál nemzeti italnak számít. Sokszor emlegetik japán rizspálinkaként, ez azonban tévedés, mert a szaké alapjául szolgáló gabonából nem párlatot főznek, hanem hordókban erjesztik. Más szóval a szaké egy amolyan borfajta csak rizsből készül.

Ugyan az elkészítési mód a boréhoz hasonlatos, lényeges különbség, hogy a rizsbort palackozás után legfeljebb egy évig szabad tárolni, máskülönben az ital elveszíti aromáját és zavarossá válik.

Japánban 16 000 féle szaké található és mind különböző: száraz, enyhe, erős stb.

Feltalálása:
Habár a hagyomány szerint a szaké elkészítési módját az emberek azokban az időkben tanulták, mikor még közvetlenül tudtak társalogni isteneikkel, létezik egy kevésbé romantikus verzió is, miszerint az ital kialakulása egy tőről fakad a sushi történetével. A rizsbe csomagolt nyers halfalatokat a földbe temették, majd néhány hét elteltével kiásták, a megsavanyodott rizst szanálták, a halat pedig megették.

A 17. században az éhínségtől sújtott japán nép mindent megpróbált hasznosítani, ami valamennyire is alkalmas volt a fogyasztásra, ezentúl tehát az erjedt rizst is megették. Vélhetően a kelleténél tovább érni hagyott sushifalatok vezettek az alkoholizáló hatás felfedezéséhez, amit az emberek nagy megelégedéssel nyugtáztak. A szigetországban máig alapeledel a rizs, nem csoda, hogy nemzeti ital lett a szakéból, melynek népszerűsége a sör megjelenéséig töretlen volt. 

Más használata: 
Ahogy a keresztények a bort, úgy a sinto papok a szakét használják a vallási szertartások eszközéül, a legenda szerint a rizsbor segítette a régieket az istenekkel való eggyé válásban. Erről nincs pontos adat, az viszont tény, hogy a házasságkötési rituálénak még mindig fontos eleme a szaké.

Felszolgálása/fogyasztása:
A szakét klasszikus készletből fogyasztják: egy kerámiaüvegből (tokkori) és hozzá való csészékből (szakazuki – sakazuki).

A szaké felszolgálása nagy körültekintéssel történik, így például fontos, hogy az asztaltársaság tagjai mindig egymás poharát töltsék meg, ki-ki valaki másét, saját magunkat kiszolgálni ugyanis nagy illetlenség. Egy időben hagyomány volt ,hogy fogyasztani kellett hozzá valamit ,habár ezt ma már a japánok is mellőzik. Étkezések előtt, valamint a téli hónapokban a rizsbort melegen szolgálják fel, ami fokozza a 10-20% között mozgó alkoholtartalom mámorító hatását, nyáron az új szokás szerint jégkockával kínálják egymásnak.

A szakéboltokat vagy kóstolókat a cédrus labdáról (szakabajasi – sakabayashi) ,illetve olykor szent kötélről (simenava – shimenava) lehet felismerni amit kiakasztanak az ajtó elé.